Gesztenyéről

A szelíd gesztenye termesztése

Magyarországon Vas, Sopron, Zala, Baranya megyékben, a Börzsöny hegységben a parasztok tulajdonában – minden gondozás nélkül – jelentékeny szelídgesztenye-erdők vagy szelídgesztenye -facsoportok voltak.

A magyar szelídgesztenye-fajták jól bemutatják a főbb hazai termőtájakat - az Alpokalja vidékét, melyet egy Kőszegszerdahelyi fajta; a Dél-Dunántúlt, melyet az Iharosberényi fajták és végül Észak-Magyarországot, melyet a Nagymarosi fajták képviselnek.

A szelídgesztenyefa magassága elérheti a 20-30 métert. Törzse zömök, gyakran csavarodott, vastag ágakra bomló. Koronája sudaras, sátorozó.

A fiatal fa kérge vörösesbarna, fényes és sima. Az idősebb fáé sötétbarna és mélyen repedezett. Hosszú oldalgyökerei gyakran kiemelkednek a talajból. A levelek 10-15 cm hosszúak, lándzsásak, lekerekített vagy ék vállúak, szélük durván fűrészes, szálkás. A levél színe haragoszöld, fonáka pelyhes.

A néprajzi leírások szerint az önmagától lehullott vagy póznákkal levert termést gereblyével, szénvonóforma eszközzel csomóba húzták, és facsipesszel szedték össze. A gesztenyét zsákba rakva tüskés burkából bakancsos, csizmás lábbal kitaposták, vagy fakalapáccsal kiverték. A magántulajdonban lévő gesztenyefák termését mindenszentek napja (november 1.) után bárki szabadon gyűjthette.